A gyermekek és felnőttek játéka tágabb értelemben véve olyan cselekvéssorozat, amelynek nincs határozott, a játék nyújtotta közvetlen örömön túlmutató célja. A munkával ellentétben a játék nem alakítja át célszerűen az anyagi környezetet a szükségletek kielégítése érdekében; tartalmát a funkcióöröm adja, vagyis az érzékelési, gondolkodási és izomtevékenységből, valamint ezen képességek együttműködéséből származó öröm. Mivel az állatok-külónösen a fiatal állatok-is szeretnek játszani, ezért feltételezhető, hogy a játéknak fontos biológiai funkciója van, amely a szervezet azon funkcióinak játékos gyakorlását érínti, amelyek pillanatnyilag még nem szolgálják a fennmaradást. A játék által megelőzhető ezeknek a képességeknek a "berozsdásodása".
Ezen túlmenően, a játék kellemes és konstruktív módon építi le a fölösleges ösztöntörekvéseket, amelyek más módon nem vezethetők le kielégítően, viszont szükség esetén, motivációs tartalékként még hasznosak lehetnek.
A játék fejlődése során megfigyelhető egy korai "funkciófázis", amelyben a cselekvéseket önmagukért végezzük (egy fakocka felemelése és leejtése), ezt a szakaszt a szerepjátékok (a gyermek különböző szerepeket játszik el), a befogadó játékok (meseolvasás, képnézegetés, tévénézés), valamint az építőjátékok (fémépítővel való barkácsolás) követik.
Minden egyes játékfázisban a legfontosabb mégis az emberek közti játékos összecsapás: szociális magatartás, gyengédség vagy birkózás, verseny vagy együttműködés, barátságos egyezkedés vagy veszekedés- mind-mind végigpróbálható játékos formában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése