A nevelés

Valamely személynél (többnyire gyermeknél) alkalmazott folyamat.
A neveléspszichológia néhány jelentős eredménye az alábbiakban foglalható össze:
1. A gyakran nevelési célzattal alkalmazott büntetés nem alkalmas tartós magatartásváltozás elérésére. A büntetés csak rövid távon hatékony, viszont lehetnek nemkívánatos következményei is (gyűlölet a büntetőszemély iránt, nevezetesen autoriter személyiség), továbbá a szociális viselkedésformák egyoldalú követése helyett gyakran a "tizenegyedik parancsolat" lép érvénybe: Ne hagyd magad elkapni.
2. Azokban a helyzetekben, ahol mindenképpen szükség van fegyelmezésre (szobatisztaságra való nevelés, étkezési szabályok), sokkal hatékonyabb a kívánatos magatartás (dícsérettel, figyelemmel, jutalmazással történő) megerősítése (pozitív megerősítés), és a nemkívánatos magatartás figyelmen kívül hagyása (negatív megerősítés). Fontos szabály, hogy a gyermeket soha nem szabad túlterhelni, és meg kell győződni arról, hogy a gyermek aktuális testi-lelki fejlettségi szintjén elvárható-e az előirányzott viselkedésbeli változás (a kisgyereknél még nem fejlődött ki a hosszú távú figyelem, ezért nem várható el tőle, hogy minden körülmények között teljesítse ezt a parancsot: "A ruháidat mindig tedd a székre!").
3. A gyermek belátási képességét feltételező elvárásoknak feltétele a szabad kommunikáció. A belátáson alapuló nevelés minden bizonnyal az emberi nevelés legfontosabb eszköze (és célja), de csak abban az esetben alkalmazható sikerrel, ha a gyermekkel a saját értelmi szintjén kommunikálunk. Ezek a mondatok: "Be kell látnod...", vagy "Lásd már be végre...", mind azt bizonyítják, hogy itt egy belátásellenes nevelési stílust alkalmaznak a belátáshoz tartozó szókincs felhasználásával.
4. A különböző nevelési stílusok vizsgálata során bizonyítást nyert, hogy a "szociál-integratív" magatartású nevelő képes a legkedvezőbb hatást gyakorolni a gyermekre, míg az autoriter viselkedés nyilvánvaló feszültségeket idéz elő a gyermeknél (folytonos körömrágás az iskolában, ide-oda csúszkálás a padban és hasonló, feltűnő viselkedésfajták). A szociál-integratív nevelési stílus a gyermeket is embernek tekinti, figyelembe veszi és jóváhagyja mindenkori érzelmi állapotát. Ebben a helyzetben a belátás bizonyosan gyümölcsöt terem; a gyermek fokozatosan képessé válik arra, hogy a nevelő távollétében is gyakorolni tudja a szociál-integratív magatartási mintát, ami viszont soha nem valósulhat meg az autoriter nevelés esetében.